HVG Extra magazin

Tematikus magazinok
a HVG Kiadó gondozásában.

Egyéb kiadványok

HVG Extra

A nő

2017/1

Helló, hogy mi a valóság, arra aligha akad egyetlen, örök érvényű definíció. Sőt még arra sincs, hogyan tudjuk megismerni, feltérképezni. Sokszor az, amit érzünk, amiben hiszünk, netán az, amit szeretnénk, vagy a magunkénak tudunk. Előfordul, hogy a saját szemünknek sem hiszünk, vagy éppen fenntartások nélkül elfogadjuk azt, amit mások mutatnak, elhitetnek velünk. Olykor hajlamosak vagyunk mellőzni a józan eszünket, és átnézni a tények és a lényeg fölött. Pedig a valóságot mi magunk teremtjük meg pillanatról pillanatra, újra és újra.

HVG Extra - Együtt & külön

A nő

2016/2

Tényleg van valami nagy baj a férfiakkal? Vagy valóban más bolygóról jöttek, mint a nők, és esélyünk sincs megtalálni a közös hangot? Én jobban szeretem azt a történetet, amely szerint valaha egyek voltunk, csak aztán isteni büntetésből kettévágtak bennünket, és azóta mindenki az elveszett párja után kutat. Ebben a történetben testet ölt a remény, hogy ha volt közös múltunk, lehet, sőt kívánatos a közös jövő is, miközben az elmúlt évszázadokban, de leginkább az utóbbi ötven évben egyre messzebb sodródtunk egymástól.

HVG Extra - Szabadság

A nő

2016

Mit jelent a szabadság? Azt, hogy megtehetünk bármit, vagy épp azt, hogy csupán amiatt nem kell tennünk semmit, mert mások szerint tenni kellene valamit? Szabadság korlátok nélkül, avagy bizonyos határokon belül – éppúgy lehet teljes és egész. Anyaként vagy gyerek nélkül, párkapcsolatban vagy önállóan, szabadúszóként, vezetőként vagy nagyobb gépezet részeként, megélhetjük bármely helyzetben, de akkor mégis, mi gátol meg bennünket ebben?

HVG Extra - Tudatosság & erő

A nő

2015

Minden nőnek van rejtett oldala. Az erőteljes, tudatos, határozott személyiségvonások mindenesetre nagyon sok esetben háttérbe szorulnak, csak konfliktusokban, vészhelyzetekben, nehéz körülmények közepette nyilvánulnak meg. De vajon mi ennek az oka? Miért olyan nehéz vállalni, hogy sokkal többször, sokkal tudatosabban kiálljunk magunkért? Miért bújik el hirtelen a békésnek tűnő időkben az erősebbik én? Miért nem érvényesíti „csak” saját maga javára a vágyait, az érdekeit?

HVG Extra - A nő

A nő

2014

Mitől nő a nő? Biológiai sajátosságaitól, társadalmi szerepeitől, attól, hogy hasonlít-e az aktuális szépségeszményhez, vagy ezerféle, más egyéb dologtól? Sokan sokféleképpen közelítettek e kérdéshez, amire valójában pofonegyszerű válasz adható: önmagától.

HVG Extra - Mérhető egészség

Jövő

2014

Annál, hogy milyen sokáig hosszabbítható meg az élet, sokkal fontosabb kérdés az, milyen minőségű életet leszünk képesek élni. Hogyan befolyásolják mai döntéseink a jövőbeli egészségünket, hogyan előzhetjük meg a betegségeket, és készülhetünk fel a holnap kihívásaira a legújabb technológiai eszközökkel, hol tarthat az orvostudomány holnapután a jelenleg már ismert tudományos vizsgálatok és felfedezések alkalmazásával? Az orvoslás dimenzióit a jelen, valamint a közeli és távoli jövő viszonylatában vizsgáltuk meg, és igyekeztünk mind a beteg, mind az orvos szempontjából felfedni azokat a választási lehetőségeket, amelyekre érdemes és fel is kell készülni. Mindkét oldalon fontos megérteni, hogy a naprakész orvos és a tájékozott páciens közötti párbeszéd az egészségünk záloga.

HVG Extra - Jövő City 2.0

Jövő City 2.0

2013

A városra legtöbbször csupán úgy gondolunk, mint a helyre, ahol élünk. Használjuk és kihasználjuk a tereit, az infrastruktúráját, szeretjük benne a kényelmet, a lehetőségeket, a biztonságát, bosszankodunk a zsúfoltságán, kényelmetlenségén, zajos betontengerein. De itt akarunk élni. Még akkor is, ha néha kiköltözünk, elhagyjuk a friss levegőért, ha időnként telítődünk a folytonos rohanással, változással.
A jövő kétségtelenül a városoké – pontosabban, a városok jövője határozza meg a miénket is.

HVG Extra - Forma-1

Forma-1

2013

Ma még nehéz lenne megjósolni, hogy az idén negyedszer is bajnok lesz-e Sebastian Vettel, esetleg elorozza előle a világbajnoki trónt a harmadik győzelméért küzdő Alonso vagy a 2007-es bajnok, Kimi Räikkönen. Tudjuk azonban, hogyan és mennyit dolgoznak a csapatok a győzelemért – vagy a tisztes helytállásért – futamról futamra, mire költenek dollár- és eurómilliókat az állandósult fejlesztési versenyben, s miként lehet mindebben máig fontos szerepük az utóbbi hatvan év sikerekkel és tragikus bukásokkal tarkított tradícióinak.

HVG Extra - Jövő 2.

Ember vs. gép

2012

Életünket és gépeinket egyre hatékonyabban és mind sikeresebben állítjuk a fejlődés szolgálatába. Mechanikus segédeszközeinkkel fizikai képességeink egy része már pótolható, és egyre nagyobb teljesítményre vagyunk képesek. Az okos technológiák nemcsak a tudományban, hanem a napi ügyintézésben, az üzleti életben is forradalmi változásokat hoznak. Az informatikai és mobilfejlesztések megsokszorozzák a lehetőségeinket, és még a valóságérzékelésünket is megváltoztatják.

HVG Extra - Jövő

Ember vs. valóság

2011

A HVG Extra Jövő izgalmas felfedezésre hívja önt! Magazinunk az ember, a társadalom, a technika és tudomány, a gazdaság és többek között a szexualitás, az űrkutatás, a gasztronómia terén vázolja fel a lehetséges jövő-forgatókönyveket. Számos gondolatébresztő témával szolgálunk ahhoz, hogy belátható időn belül egy fenntarthatóbb jövőben gondolkodhassunk és élhessünk. A jövő ma kezdődik el!

HVG Extra magazinok

Kiadó: HVG Kiadó Zrt.
1037 Budapest, Montevideo u. 14.
Telefon: 06 1 436 2000 Fax: 06 1 436 2014
Web: extra.hvg.hu, email: extra@hvg.hu

Felelős kiadó: Szauer Péter vezérigazgató
Lapigazgató: Budaházy Árpád
Főszerkesztő: Szörnyi Krisztina
Tervezőszerkesztő: Juhász Gábor Tamás cantinart.hu

Hirdetésfelvétel:
1037 Budapest, Montevideo u. 14.
Telefon: 06 1 436 2020, 06 1 436 2000,
Fax: 06 1 436 2089, email: hirdet@hvg.hu

Lapterjesztés: Tóbiás Andrea
E-mail: ugyfelszolgalat@hvg.hu
Megrendelhető: a kiadónál: 1300 Bp. 3., Pf. 20
1037 Budapest, Montevideo u. 14.

Megvásárolható: a hírlapárusoknál.

X

HVG Extra magazinok

Kiadó: HVG Kiadó Zrt.
1037 Budapest, Montevideo u. 14.
Telefon: 06 1 436 2000 Fax: 06 1 436 2014
Web: extra.hvg.hu, email: extra@hvg.hu

Hirdetésfelvétel:
1037 Budapest, Montevideo u. 14.
Telefon: 06 1 436 2020, 06 1 436 2000,
Fax: 06 1 436 2089, email: hirdet@hvg.hu

X
RSS-feed